Az Irakban szolgálatot teljesítő magyar katonák biztonságáért a kormány, a Honvédelmi Minisztérium és a Magyar Honvédség mindent megtesz – hívta fel a figyelmet Németh Szilárd, a Honvédelmi Minisztérium parlamenti államtitkára a Hír TV Magyarország élőben című műsorának szerdai adásában annak apropóján, hogy Irán támadást intézett két amerikai bázis ellen Irakban, amelyben magyar katonák nem sérültek meg. A politikus közlése szerint a honvédség és a szaktárca a magyar katonák biztonsága érdekében megtette a szükséges lépéseket, és minden lehetséges forgatókönyvre felkészült. A kormánypárti képviselő a témával kapcsolatban élesen kritizálta, hogy a magyar honvédek biztonságának ügyét az ellenzék belpolitikai csatározásra akarja felhasználni.

Németh Szilárd a nap folyamán Kecskemétre látogatott és azt tapasztalta, hogy azok a műveleti erők, valamint azok a légi járművek, amelyeket bevetnek egy adott forgatókönyv megvalósulása esetén, teljes egészében készen állnak. Velkovics Vilmos műsorvezető felvetésére, hogy az MSZP azt követelte, hogy haladéktalanul hívják össze a Honvédelmi és rendészeti bizottság ülését, a tárca parlamenti államtitkára kijelentette: rendkívül visszataszító, amit az ellenzék művel ebben a kérdésben. Kiemelte: a magyar honvédek biztonsága nem arról szól, hogy egy belpolitikai csatározásban nyerni kell és ennek megfelelő döntéseket kell hozni a missziókkal kapcsolatban.

A sajtóban való üzengetés, a politikai frázisok puffogtatása, amit Harangozó Tamás vagy Vadai Ágnes művel, az nem jelenti azt, hogy olyan bizottsági ülést kell összehívni, amely döntéseket, határozatokat képes hozni

– hívta fel a figyelmet Németh Szilárd. Az államtitkár szerint az ellenzéki megnyilvánulásnak semmi más célja nincs, csak az, hogy valamiféle botrányt és pánikot keltsen. A műsorvezető kérdésére válaszolva hozzátette: Maróth Gáspárra, a nemzeti védelmi ipari és védelmi célú fejlesztésekért, valamint a haderő-modernizációért felelős államtitkárra is azért zúdult ellenzéki össztűz, mert jól végzi a dolgát.

Maróth Gáspár jól végzi a dolgát és ezért támadják. Jól látható, hogy a szárazföldi és légierő-fejlesztés megtörtént és megépült a magyar fegyvergyár. Ez egy sikertörténet. Amikor ők feleltek a magyar honvédségért, 2002-2010 között sikerült teljesen tönkretenniük. Felére csökkentették a létszámot, húsz laktanyát és honvédségi intézményt zártak be, megszüntették a honvédelmi középiskolákat és kollégiumokat. Szétszórták a fegyvereket, az olyan korszerűsíthető fegyvereket – mint például a T–72-es harckocsik közül hetvenhét darabot – elajándékoztak, a többit pedig eladták. Ezt nehéz magyarázni

– mondta Németh Szilárd. Hozzátette:

Ezzel szemben most az látható, hogy a világ legkorszerűbb harckocsijait szerezzük be, visszaállítottuk a tüzérképességet, a páncéltörő tüzérképességet is. Azok a vádak, hogy egy helyről akarunk fegyvereket beszerezni, mind megdőltek. Nem az határozza meg a fegyverbeszerzéseket, hogy kik és hol gyártják azokat, hanem az, hogy mire van szüksége a honvédségnek.

Mint ismert: a GVH tisztázta minden vád alól Maróth Gáspár személyét és az általa vezetett céget, a négy éven keresztül tartó vizsgálat ugyanis azt állapította meg, hogy a gyanúba kevert húsz társaság közül kilenc kartellezett, ezek között pedig nem volt ott a Maróth által vezetett gazdasági társaság. A versenyhivatal minden idők legnagyobb büntetését, 1,670 milliárd forintot rótta ki az ügyben, a balliberális gittegylet médiafelületein pedig ezzel kapcsolatban olyan cikkek jelentek meg, amelyekben az államtitkár érintettségét – akit Orbán Viktor tanácsadójaként aposztrofáltak – emelték ki. Ezzel szemben a valóság az, hogy Maróth Gáspárt 2019. december 20-án felmentették minden vád alól.

Forrás: PS/Hír TV

Fotó: index.hu

 

MEGOSZTÁS
Előző cikkA vég kezdete
Következő cikkGumiművek