Szél Bernadett, az LMP társelnöke és pártja köztudottan a “Soros-terv” mellett van – mondta Németh Szilárd, az Országgyűlés nemzetbiztonsági bizottságának fideszes alelnöke az M1 aktuális csatornán. A politikus azt mondta, kiderült, hogy Szél Bernadett a Menedék – Migránsokat Segítő Egyesület programvezetője volt. “Azt hiszem minden egy irányba mutat, abba az irányba, hogy az LMP a Soros-tervet akarja végrehajtani, és benne vannak Soros-zsebében” – tette hozzá.

Úgy értékelt, a fentiek tükrében Szél Bernadett jelenléte a nemzetbiztonsági bizottság ülésén – ahol éppen a Stop Soros elnevezésű törvénycsomagot is tárgyalják – kockázatot jelent.

Németh Szilárd provokációnak nevezte, hogy a bizottság szocialista elnöke, Molnár Zsolt levélben kér Soros Györgytől tájékoztatást az úgynevezett Soros-tervről. Úgy fogalmazott, az ellenzék megengedi magának, hogy az Országgyűlés “legfontosabb” bizottságában idegen érdekeket szolgáljanak a magyar érdekek helyett.

Forrás: hirado.hu foto: hvg.hu