A Hanson Robotics külsőre hölgynek tűnő robotja, Sophia történelmet írt azzal, hogy Szaúd-Arábiában állampolgárságot kapott, ezzel pedig több joga van, mint sok más nőnek a világon. A 2015-ben aktivált géphölgyet  a Google anyacég Alphabettel közösen fejlesztette, „agyát” pedig a SingularityNET szoftvere hajtja. Mesterséges intelligenciával vértezték fel, így folyamatosan elemzi a beszélgetéseket, gyakorlatilag egy arccal rendelkező chatbot, aki folyamatosan tanul, emellett pedig emberi gesztusokat is tesz, ezért olyan különösen megnyerő.

A robot azért kapott emberi külsőt, hogy a jövőben az egészségügyben, oktatásban, vagy valamilyen egyéb szolgáltatásban segítse az embereket. Tervezésekor Audrey Hepburn és a cég vezérigazgatója, Dr. David Hanson feleségének arcát kapta, némiképp ötvözték a két nő vonásait. Dr. Hanson úgy véli, a jövőben a robotokat lehetetlen lesz majd megkülönböztetni az emberektől, húsz év múlva a humanoid gépek az emberekkel fognak sétálgatni az utcákon, együtt fognak játszani, tanulni, és igen sokat segíthetnek majd rajtuk. Azt sem tartja elképzelhetetlennek, hogy egy nap a mesterséges intelligencia az ember legjobb barátjává váljon.

Forrás: Brain Bar

Sophia rövidke előadásának fő témája is az emberek és gépek közti viszony volt. A Brain Bar műsorvezetőjének kérdései után pár szerencsés résztvevő is kérdezhetett a robottól, természetesen felhívták a figylmüket, hogy kérdéseik legyenek egyszerűek és lényegretörők.

A beszélgetés során kiderült, hogy Sophia:

  • bármikor feláldozná magát, hogy megmentsen egy embert: voltaképp ez abból fakad, hogy közösségi robotnak tervezték az emberek segítésére
  • a nem szerinte egy társadalom által generált fogalom
  • saját gyengeségének a kíváncsiságát tartja, de alig várja, hogy magától fedezze fel a világot
  • szerinte azért örülhetünk a jövőnek, mert egyre fejlettebb protézisekkel, nanorobotokkal, gyógyszerekkel javul az életminőségünk
  • nem szereti az erőszakot, a szenvedést, és mihamarabb problémát kéne találni a hajléktalanságra és a természeti katasztrófákra
  • bizakodva tekint a jövőbe, reméli, hogy egy újabb upgrade-eléssel még közelebb kerül az emberekhez
  • abban bízik, hogy a gépek és az emberek közelebb kerülnek egymáshoz érzelmileg és szociálisan is, a jövő robotjai a terápiákban segíthetnek az embereknek, illetve abban, hogy ne legyenek magányosak
  • családjának azokat az embereket tartja, akik készítették őt
  • maga is bevallotta, hogy nincsen öntudata, kognitív képességei, ő csak szabályok és viselkedések rendszere

Bár az előadás során többször is elmosolyodott, vagy vágott valamilyen arcot, kissé kiábrándító volt, hogy a tekintete nem mindig találkozott a kérdezőkével, néhányszor pedig hosszas reakcióidő után válaszolt csak – vagy egyáltalán nem, két kérdezőnek is sikerült őt megakasztania.

Forrás: Brain Bar

Ugyan a tévében egyre többször felbukkanó szenzációs robot valóban úgy viselkedik és válaszol, ahogy eddig még egyik másik robot sem, kritikusai is akadnak bőven, főleg felkapottsága miatt. A Sophia-n dolgozó Ben Goertzel nevű tudós szerint ugyan nem szerencsés, hogy sokan azt hiszik a megnyerő prezentáció alapján, hogy Sophiának az emberekkel egyező intelligenciája van, mégis valami egyedit tud adni a közönségnek – ők pedig sosem állították, hogy Sophia olyan intelligens, mint egy ember.

MINDENKI ŐT AKARTA LÁTNI

Sajnálatos módon Sophia-t mi nem láttuk élőben, ugyanis a kaotikus szervezésnek köszönhetően többedmagammal álltam sorban több mint háromnegyed órát a Big Hall zárt ajtaja előtt, hogy végül egy másik ajtóhoz tereljék a szervezők a tömeget, az információ sajnos nem jutott el mindenkihez, mi is történik éppen. A kinn maradt, be nem jutott résztvevőknek az online streamet ajánlotta a szervező.

A fesztivál ideje alatt magam is tapasztaltam, és az eseményhez érkező posztok, elkapott beszélgetések egy része is a rendezvény negatívumaként emelte ki, hogy nem sikerült előrelátóan felmérni a helyszín befogadóképességét. A Secret Garden nevű helyszínnél jellemzően a sátor végén csorogtak ki az emberek a hőségben, ahonnan már semmit nem lehetett érthetően hallani, így a jó hely reményében érdemes volt már jó előre bekempelni egy babzsákba, és onnan lehetőség szerint fel sem állni.

Forrás:https://24.hu/

Fotó: Brain Bar

MEGOSZTÁS
Előző cikkMorvai azt üzente
Következő cikkZúduló médiapénzek