Na jó, bevallom, eleinte kicsit zavart a dolog. Elvégre a fiam általánosban végig kitűnő volt, nulladik évben megcsinálta az angol középfokú nyelvvizsgát, ehhez képest visszaesésnek tűnt, hogy az első olyan gimis évében, amikor újra minden tantárgy szerepel az órarendjében, folyton ehhez folyamodik. Nem az bántott, hogy átveri a tanárokat, hanem hogy nem tanul meg dolgokat. Elvégre azokat magának tanulja, későbbi hasznosításra.

Tényleg segédeszköz

Aztán persze, ahogy egyre újabb és újabb manőveréről számolt be, rájöttem, hogy nincs miért aggódnom. Például azután, hogy azt mondta: „Ma a dolgozat végén jöttem rá, hogy puska nélkül is meg tudtam írni az egészet.” Vagyis amíg megírta a puskát, meg is tanulta az anyagot, akkor meg mi a baj ezzel? Nekem is az segített diákkoromban, ha rendszerbe foglalva kijegyzeteltem a tananyagot (akár puskának megírva is). A mai napig segít megjegyezni banális dolgokat is, ha leírom őket. Ezért jegyzetelek kis noteszbe szülőin, sajtótájékoztatón, munkahelyi értekezleten – lehet, hogy soha többet bele sem nézek abba a jegyzetbe, az írással csak rögzítem a memóriámban a hallottakat (legalábbis próbálom).

Használni is tudni kell

És ha nem is jegyzett meg mindent? A puskázás másfajta tudást is próbára tesz, nemcsak a tárgyit. Tudni kell azt is, hol keresse a puskában azt, amit a dolgozatban kérdeznek. Van olyan gyerek, aki puskázással is legfeljebb hármast ír, mert annyira nem érti az anyagot, hogy segédeszközzel sem tud jobb eredményt összehozni. Aki jól tudja használni a puskát, az valószínűleg nem teljesen elveszett a tananyagban.

Miért is kell ez?

Az sem mindegy, hogy mi motiválja a puskázásra. A fiam például rendkívül pragmatikus módon dönt. Egyszer az egyik tesója nyafogott neki, hogy mennyi tanulnivalója van másnapra a sok dolgozatra és felelésre, mire ő felvázolta neki a stratégiát: „A németet tanuld meg rendesen, mert annak az életben is hasznát veszed. Töriből tanulj, mert abból dogát írtok. Kémiából meg írj puskát, ha nincs annyi időd, hogy mindent megtanulj. Én is így csinálom.” És persze, hogy nincs annyi ideje, egyiküknek sem. Ha egy magyar gimnazista annyit tanulna, amennyit a tanárai és a tanterv készítői elvárnak tőle, akkor talán aludni sem érne rá. Ha neki a puskázás a stratégiája arra, hogy megvédje magát az oktatási rendszer lehetetlenségeitől, hát legyen. Az öccse inkább azt választja, hogy kérdezzük ki mi a tananyagból (enyém a német, az irodalom és a biosz, a férjemé a töri, a földrajz és kémia). Én ezt is pártolom, mert a jegyein látom, mennyit segít ez neki, szeretem hallgatni, amikor verset mond, én is gyakorolom a német névelőket és az igék múlt idejét, és jobban képbe kerülök azzal kapcsolatban, hogy mit is tanulnak. (Például látom, hogy nemcsak felesleges és azonnal felejthető dolgokat, hanem igenis vannak azért a tananyagnak gyakorlatias és a való életben jól hasznosítható részei. Nyomokban persze. Egy kamasz pedig ezekkel szemben is ugyanolyan elutasító tud lenni, mint bármi mással.) És amíg 4,5 az átlaga, addig a harmadik gyerekemet sem piszkálom, aki csak a házi feladatot írja meg, de szinte soha nem tanul. Rájuk bízom, hogy milyen módszerrel, hogyan tanulnak – elvégre mindegyik elég idős már ahhoz, hogy érezze, mi válik be neki a legjobban.

Éljen vele

És persze az is kérdés, hogy tudja-e használni a puskát – talál-e neki megfelelő helyet, tudja-e feltűnés nélkül használni vagy kiszúrja a tanár. (Én például még ha írtam is puskát, ritkán használtam, mert messziről lerítt rólam, ha tilosban jártam, azonnal feltűnhetett bárkinek.) Az sem érdekel, ha lebukik – az ő döntése volt, hogy ehhez az eszközhöz folyamodik, birkózzon meg a következményeivel. Ha ezért rossz jegy jár, hát legyen úgy. A jegy elmúlik, a tudás és az élettapasztalat az, ami megmarad.

Forrás: http://www.evamagazin.hu/