Szíves elnézését kérem a nyájas olvasónak, de némi erkölcstani elmélkedés következik. Jó lenne megkerülni, de sajnos nem lehet, mert a haladás hívei lépten-nyomon hivatkoznak mindenféle általuk „erkölcsinek”, vagy „morálisnak” nevezett kényszerekre, melyeket mi, megrögzött fasiszták, nem tartunk be, holott kéne.

A moralizálás apropóját egy Kapelner Zsolt nevezetű alak cikke adja, aki „Erkölcsi kötelességünk vegetáriánussá válni?” címmel tette közzé magvas gondolatait. A nevezettről megtudhatjuk, hogy „A szerző filozófus, a CEU PhD-hallgatója, kutatási területei a politikai filozófia, társadalomfilozófia és kritikai elmélet”, és itt akár abba is hagyhatnánk gondolatainak bemutatását, hiszen az önmeghatározásból is látható, hogy halmozottan hátrányos helyzetű emberrel van dolgunk. Csakhogy a cikke messze túlmutat önmagán, olyan területet érint, amely – szerintem – a közeljövő vitáinak egyre markánsabb témája lesz, és ezért nem célszerű azt kizárólag Kapelnertől hallanunk.

A kizárólag növényi eredetű táplálékok fogyasztása évezredes múltra tekint vissza. Legkorábbi írásos emlékei a Védákban jelennek meg, és alapvetően a lélekvándorlás gondolata inspirálja őket. Ha elfogyasztasz egy állatot akkor egy lelket is elfogyasztasz, aki előzőleg talán ember volt, ez pedig kannibalizmus, ami csúf szokás. Úgy vélték, hogy egyetlen tehén 330 millió istent és istennőt testesít meg, egy ilyen, istenekben dús tehén leölése, pedig 86 élettel visszavet a lélekvándorlásban, ami, lássuk be, nem kevés. (Hogy miért pont 330 milliót és miért ne lehetne pár istennel több vagy kevesebb, azt ne kérdezzék, valaki biztosan megszámolta és kész.) A nyugati kultúrkörben a 19. században jelent meg, bizonyára összefüggésben az indiai vallás és kultúra megismerésével.

MÁRA AZTÁN DIVATTÁ VÁLT, ÉS MINT ILYEN, VÉSZES SEBESSÉGGEL TERJED.
Korunk a kóbor és félig sem művelt bölcselők kora, így aztán van idő és ember, aki „mély” gondolati hátteret ad bármiféle divat számára. Így a kizárólag növényekkel táplálkozók is megtalálhatják a bölcseleti igazolást étkezési szokásaikhoz. Két irányból szokás elítélőleg megközelíteni a húsevés témáját.

Az első és Kapelner szerint a legfontosabb – mert összefügg egy másik divatos gondolatkörrel – a környezeti szempont. Mára az állattartás, egyesek szemében, az egyik legcsúnyább bűn lett, amit a bolygó ellen elkövethetünk. Az állatok ugyanis – Óh, irgalom anyja, ne hagyj el! – szén-dioxidot lélegeznek ki, valamint a kérődzők ehhez, tovább súlyosbítva a helyzetet, még metánt is böfögnek. Ezek ún. üvegházhatású gázok, és olyan meleg lesz tőlük, hogy mind megfővünk; már aki nem fullad a kiáradó tengerekbe. Ha nem ennénk állatokat, akkor nem is tartanánk őket, és minden gondunk megoldódna.

A helyzet azonban az, hogy a legtöbb szén-dioxidot, metánt és minden más, a környezetre káros csúfságot az ember állít elő. A környezetre legkedvezőbb megoldás az lenne, ha megállna a harmadik világ féktelen szaporodása. Ez esetben ugyanis – bónuszként – a meg nem születettek kedvéért állatokat sem kéne tartani. Érdekes módon a legelborultabb libsik sem gondolkodnak ezen a problémán. Ha az állatok számát csökkenteni akarjuk, vajon miért nem gondolkodunk ugyanezen az emberek esetében? Erre ugye azt szokták válaszolni, hogy „az ember az más”, és az efféle eljárások etikailag nem megengedhetőek. Ennek az állításnak a későbbiekben még szerepe lesz.

És most térjünk át a haladás kedvenc harci terepére, az erkölcsre és a morálra. „Aligha vitatható, hogy az állatok szenvedése számít erkölcsi szempontból, legalábbis valamennyire. Képzeljünk el egy embert, aki bezár egy macskát vagy kutyát egy szűk ketrecbe, ahol az képtelen megfordulni vagy leülni, egészségtelen táplálékot ad neki, esetleg levágja a farkát, végül  megöli és megeszi.” – írja a CEU fényességes doktora. Mindenekelőtt szeretném felvilágosítani, hogy a háziállatainkat bizonyos teljesítmények érdekében tartjuk. Amint a kutyát és a macskát sem azért háziasítottuk, mert ez volt a hobbink, hanem hogy őrizzék a házat, a nyájat, illetve megszabadítsanak bennünket a rágcsálóktól.

MÁRMOST A SZÁMUNKRA KEDVEZŐ TELJESÍTMÉNY ELÉRÉSÉHEZ AZ ÁLLATOK JÓLÉTE IS ELENGEDHETETLEN.
A „szenvedő” állat teljesítménye, hozama rossz, ezért próbáljuk ezt a „szenvedést” minél inkább csökkenteni, az állattartás körülményeinek javításával. A rossz körülmények között tartott tyúk kevesebb tojást, a tehén kevesebb tejet ad. Az állattartás – bármennyire meglepi is ez a soha ilyet nem látott haladókat – egy szakma, melynek alapját az állatok igényeinek minél teljesebb ismerete és kielégítése adja.

Tudjuk azt is, hogy a természetközeli állattartás produktumai jobb minőségűek; ám jóval drágábbak is. Ez egyébként a növényi termékekre is igaz. Ennek oka az, hogy így, ugyanannyi munkával és befektetéssel, jóval kevesebb termék állítható elő.

ETTŐL FÜGGETLENÜL EGY GAZDAG ÉS CSÖKKENŐ NÉPESSÉG SZÁMÁRA EZ JÁRHATÓ ÚT.
Európa például képes lenne önmagát ily módon táplálni, ám mi lenne azokkal az országokkal, ahol drasztikusan nő a népesség, és többek között a puszta fennmaradás is függ az európai élelmiszer importjától?

Ami a dolog etikai részét illeti, a ragadozót és áldozatát nem köti össze semmiféle erkölcsi kapocs, amint minket sem fűz ilyesmi az ebédünkhöz. Az oroszlán megfojtja zsákmányát, amely nyilván pokoli szenvedések között múlik ki, már csak azért is, mert közben a még élő áldozatot a többiek a művelet során már eszik. Akkor most az oroszlán erkölcstelen? A macska játszik az egérrel – amit az egér kibír röhögés nélkül –, akkor ő is brutális gyilkos? „Így szól a bárány: megtehetnék bármit, amit a sas művel, így enyém az érdem, hogy attól, amit a sas megtesz, megtartóztatom magam, méghozzá azért, hogy ő is hozzám hasonlóan cselekedjék … „ – írja Nietzsche.

CSAKHOGY A SAS NEM TUD NEM SAS LENNI.
Az erkölcs emberi találmány, így erkölcsi kötelék is csak emberek között lehetséges, a „ne ölj!” parancsa csak az emberekre vonatkozhat. (Mondjuk ezt sem tartják be.)

***

Folyt. köv.

Forrás: https://aristo.pestisracok.hu