– Lehet Magyarországon jól nagy öregnek lenni? (Galambos Márton)

– Mit tudom én, majd ha megöregszem!  Egyébként az ember nem is érzékeli, hogy öregszik, csak ha már baja van.  

– Érettségi találkozón nézem csak, hogy ki ez a rengeteg vénember. Tükörben én nem is látom, szerintem jól nézek ki. 

– 46 olimpiai aranyat közvetítettem, ez az életnek olyan ajándéka, ami hihetetlen.  Gyerekkorom óta imádtam a sportot, és végül én ordíthattam mindenkinek. 

– Sosem szabad az interjúalanynak alternatívákat felkínálni, mert akkor abból fog választani, ami mi adunk neki, lehet hogy sosem derül ki az igazság. Nem lehet csak kérdezni, beszélgetni kell, mert a csak kérdezés az igazából kihallgatás. 

– Arra ment rá az első házasságom, hogy állandóan dolgoztam. Kovalik Karcsi mondta mindig, hogy ő akkor boldog, amikor végre kialszanak a lámpák, én meg akkor, amikor végre felgyulladnak. 

– Vissza szoktam nézni magam a Youtube-on, és néha röhögök magamon, hogy olyan vagyok, mint egy sürgő-forgó foxi kutya. 

– S. Takács András volt az egyik legtehetségesebb tanítványom. Nem tudnám azt csinálni, amit ők, ilyen vademberek között, ahol meleg víz sincs reggel, én városi ember vagyok. 

Forrás: https://forbes.hu/

Fotó: https://24.hu/