Ha a választás előtti pénzosztás versenyszám lenne, Varga Mihály most nagyon örülne, nála ugyanis senki nem jutalmazta bőkezűbben az alkalmazottait.

Úgy szórta a pénzt a választások előtt Varga Mihály, mintha nem lenne holnap: a Nemzetgazdasági Minisztérium dolgozói két részletben,

összesen 7,8 milliárd forint pluszpénzt kaptak a fejlesztéspolitikai célokról szóló kormányhatározat alapján, az uniós támogatások lehívásának felpörgetésére előírt célfeladatok teljesítéséért

– derül ki a 24.hu cikkéből.

A lap szerint a határozat négy tárcára vonatkozott, közülük az Emberi Erőforrások Minisztériumában Balog Zoltán összesen több mint 4,2 milliárdot terített szét nagyjából kétezer dolgozó között. Lázár János tárcája viszont nem ennyire jóságos, válaszuk szerint 642 dolgozójuk között 1,3 milliárd forintot osztottak ki bónuszként. (A teljesítés nagyobbik részéért járó jutalmat azonban – a 24.hu becslése szerint úgy 2,6 milliárd forintot – még nem utalták a szerencséseknek.)

A 24.hu közérdekű adatigénylésére megküldött válasz szerint a Nemzetgazdasági Minisztérium a 2017. június 30-i mérési ponthoz kapcsolódóan 3 348 691 417 forintot, a 2017. december 31-i mérési ponthoz tartozóan 4 497 294 090 forintot fizetett ki munkatársai részére. Előbb 1699 fő, majd 1788 fő részesült céljuttatásban.

© Túry Gergely

Ez a portál szerint azt jelenti, hogy

Varga Mihály emberei a tavalyi rendes fizetésük mellett fejenként átlagosan 4,5 millió forint bónuszhoz jutottak. Vagyis a szokásos keresetüket egyévnyi, havi 375 ezer forintos bérnek megfelelő összeggel fejelték meg.

A csúcsvezetők viszont ennél is többet kaphattak: a maximálisan adható, 24 havi jutalommal számolva, azaz 100 százalékos teljesítés esetén egy helyettes államtitkárnak – havi 748 ezer forintos bérét figyelembe véve – csaknem 18 millió forint járt a portál kalkulációi szerint.

Az emberminisztérium 4,3 milliárdjával, Lázárék 3,9 milliárdra becsült juttatáscsomagjával és Vargáék grandiózus, 7,8 milliárdos gesztusával összesen 16 milliárd forintot osztogattak szét a három tárca arra érdemesnek talált emberei között a választás előtt.

A legdurvább az egészben, hogy a pluszpénzek összesítéséért 4147 forintot számlázott a tárca a portálnak, mondván, hogy “az adatigénylés teljesítése a Pénzügyminisztérium alaptevékenységének ellátásához szükséges munkaerőforrás aránytalan mértékű igénybevételével jár.”

Függöny.

Forrás: https://24.hu/

Fotó: http://hvg.hu/