Három éve tetőzött a menekültválság, az EU pedig sem előtte, sem azóta nem volt képes tartós megoldást találni a problémára. Egészen mostanáig – legalábbis ha hihetünk a hajnali győzelmi jelentéseknek, amelyekben úgy ünnepelték magukat az uniós tagállamok vezetői, mintha minimum egyszerre abszolváltak volna egy holdraszállást, egy kiütéses győzelmet Donald Trump ellen, mellesleg felfedezték volna a rák ellenszerét.

Ennél valószínűbb, hogy egy új uniós szemlélet éledésének vagyunk tanúi, amelyet leginkább “a szépen becsomagolt karácsonyi ajándék” stratégiaként tudnánk leírni. Vagyis mindenki megkapja, amit csak szeretne, legyen az kisvasút vagy a migránsok másodlagos mozgásának megakadályozására tett ígéret – addig sem Brüsszelt fogja szidni, ehelyett győzelmi jelentésekkel térhet meg választóihoz. És mire azok rájönnek, hogy a felmutatott csomagban valójában csak levegő van, és a néhány kiválasztott szerencsésnek is csupán egy rugós vigyorgó Juncker-fej ugrik ki a pakkból, már úgyis elfelejtették az egészet.

A mostani, a migrációs válság megoldását célzó csomaggal azonban ennél is taktikusabbnak kellett lenniük a döntéshozóknak. Ügyelniük kell arra, hogy az egyes országokban élő választók még véletlenül se tudják meg, mit is kaptak a többiek – a diadalittas nyilatkozatok hangereje sokat segített ebben –, mert akkor rá kellene jönniük, hogy az egyik vállalás gyakorlatilag kioltja a másikat. Igen, ugyanazt a kisvasutat több országnak is odaígérték, hátha egyiknek se jut eszébe megbontani azt a gyönyörű kék-csillagos csomagolást a dobozon.

Akkor mi megbontjuk helyettük is. A három év kínlódás és 14 óra tárgyalás után összelapátolt zárónyilatkozatban a 28 ország a migráció 12 bekezdést kapott, az egyikben nagyobb ígéret van, mint a másikban.

1. Elismerik, hogy tulajdonképpen nincs is válság. „Az illegális bevándorlók száma a 2015 októberi csúcshoz képest 95 százalékkal csökkent, még úgy is, hogy az elmúlt időszakban a földközi-tengeri utakon újból nagyobb a beáramlás” – áll a szövegben. Vagyis a krízist jelenleg nem is a Líbia felől érkezők, hanem az európai fővárosokban székelő kormányok tartják életben – addig sem kell másról beszélni.

2. Az Európai Tanács elkötelezett, hogy ez maradjon is így – az alacsony migrációra gondoltak, nem a marakodásra.

3. A Líbia felől érkező áradat megfékezésében az EU „továbbra is kiáll Olaszország és a többi frontország mellett” – bármit is jelentsen ez. Vállalják azt is, hogy erősítik az együttműködést a kibocsátó országokkal, az ottani szervezetekkel – cserébe azt várják el (emiatt egymással is vitatkozó olaszok és máltaiak), hogy „a Földközi-tengeren tevékenységet folytató minden hajónak tiszteletben kell tartania a vonatkozó jogszabályokat, és nem akadályozhatják a líbiai parti őrség műveleteit”.

Rómában már diadalíveket emelnek Giuseppe Conténak, aki este még az egész gyűlés blokkolásával fenyegetett.

4. A többi útvonal lezárását is segítik minden eszközzel, beleértve a Törökországgal kötött megállapodást is, amely a leginkább hozzájárult a menekültáradat visszaeséséhez, de számtalan kritika érte, mert a törököket finoman szólva nehéz elszámoltatni a hárommilliárd eurós segítség felhasználásáról.

Ankara közben épp amiatt panaszkodik, hogy nem is kapta meg a pénzt – ők nem kaptak helyet a tárgyalóasztalnál.

5. Az embercsempészek el fogják lehetetleníteni, méghozzá úgy, hogy megszüntetik „azokat a tényezőket, amelyek arra késztetik az embereket, hogy nekivágjanak a veszélyes útnak”. Ez azonban a nyilatkozat szerint már nem azt fogja jelenteni, hogy mindenkit kimentenek a tengerből (Rómában egyre szebb a diadalív), hanem külső táborok kialakításával. (Ausztria és Magyarország elégedetten csettint: a kérdést az EU határain túl kezelik.)

Ezeknek a létesítményeknek, hivatalos nevükön a menedékkérelmek elbírálására szolgáló regionális központoknak a terve már a csúcs előtt is inkább volt ambiciózus, mint konkrét, a végső megállapodásban azonban még ehhez képest is sikerült csökkenteni a konkrétumokat. Így csak azt nem tudni, hogy ezek a központok hol és mikor állnának fel, ki üzemeltetné őket, és mégis milyen keretek között működnének. Sőt, azt sem, hogy egyáltalán lesznek-e – a tagállamok végül csak azt vállalták, hogy hozzájárulnak a lehetőség megvitatásához. Azt mindenesetre megígérték, hogy tiszteletben tartják a nemzetközi jogot.

6. Ilyen zárt táborok lesznek az EU-ban is. Ez nagyjából a kvótarendszert (és a magyar menekülttörvényt) hozza vissza anélkül, hogy a rossz emlékű szavakat (áthelyezés, elhelyezés, kötelező, kvóta, a dublini rendszer reformja) említenék. Az olaszok örülhetnek megint, hiszen ígéretet kaptak arra, hogy elviszik a partjuknál megmentett, elfogott migránsokat – a magyar kormány meg azért, mert szó sincs ezzel kapcsolatban előírásokról. Vagyis megúsztuk, hogy hozzánk kelljen telepíteni bárkit – Orbán Viktor is megkapta, amit akart, az önkéntességgel a visegrádi négyeket is kipipálták a brüsszeli hajnalon. (Egyébként Macron francia elnök  később megjegyezte: “Butaság, hogy mindenki azzal áll ki, hogy győzött. Mindenki tett egy kis engedményt, és itt köszönetet mondok a visegrádi országoknak, amiért engedtek a zárt táborok kérdésében.”)

7. Törökország megkaphatja a következő részletet a 3 milliárdos támogatásból. Törökök is kipipálva, mehetünk tovább.

8. Afrikával erősíteni kell az együttműködést. Több pénzt persze nem ígérnek, de elősegítik a „magánberuházásokat afrikai és európai részről egyaránt”.

9. A hétéves uniós költségvetés forrásaiból „rugalmas eszközökkel” harcolnak az illegális bevándorlás ellen. A rugalmasság nem jelent pluszfelajánlást az országok részéről – nem is szerepel összeg a szövegben.

10. Na jó, mégis adnának kicsit több pénzt a külső határok közös őrizetére és az „irreguláris migránsok” visszaküldésére. Emmanuel Macron francia államfő nyugodtan hátradől, kiharcolta a közös tehervállalást. Más kérdés, hogy a politikus nem csak szolidaritást, de hatékonyságot is elvár, ettől még messze van a közös határőrizeti rendszer.

11. A menedékkérők másodlagos mozgásának a megakadályozására is ígéret született – mikor hiányoltuk volna Angela Merkel követeléseit. A német kancellár épp emiatt éli át kormánya legsúlyosabb válságát – belügyminisztere, Horst Seehofer az unión belül (Németország felé) mozgó migránsok miatt akarja lezárni az országhatárokat. Merkel tehát megkapta, amire szüksége volt hatalma megtartásához, ám az, hogy a mozgást hogyan akadályozzák meg – büntetik-e ezeket az embereket, kiutasítják, netán elvonnak tőlük támogatásokat – arról nem csak nem esik szó a szövegben, de úgy tudjuk még csak nem is ötleteltek ezzel kapcsolatban a csúcson. (A kérdés megoldása mellesleg a megállapodás alapján a belügyminiszterekre vár majd – köztük éppen Seehoferre.) És azt sem tudni, mit szóltak az olaszok ahhoz, hogy így mégsem szabadulnak meg olyan könnyen a menedékkérőktől.

12. Ennyit a tűzoltásról, de mi lesz a tartós megoldással, amelyet 2014 óta hiába próbálnak elérni? A tagországi vezetők nyilatkozata megköszöni a bolgároknak és a többi, előttük hiába próbálkozó elnökségnek is „fáradhatatlan erőfeszítéseit”, és megint „gyors megoldásra” szólítja fel saját magukat.

Ennek azonban egyelőre a leghalványabb jele sincs. Nemcsak amiatt, mert a vita hevében ellentmondó és semmitmondó ígéretekre tellett csak – mindenféle jogi vállalás nélkül –, de azért is, mivel ezek is többnyire tagállami alkuk eredményeként születtek meg. Ahogy Angela Merkel mondta vasárnap: ha nincs európai megoldás, két- és háromoldalú kiegyezéseken keresztül lehet előrejutni. Csakhogy ezzel épp a német kancellár fogja aláásni az EU-t, amit 13 éves kancellársága óta olyan hévvel próbált összetartani és előrerugdosni.

Forrás: http://hvg.hu/

Fotó: https://jyllands-posten.dk/