Fenyő János médiacézár megöletésével gyanúsítja a Magyar Úszó Szövetség egykori elnökét, a Nap TV korábbi tulajdonosát, Gyárfás Tamást a Nemzeti Nyomozó Iroda (NNI) – erősítette meg a PestiSrácok.hu információit az ORFK Kommunikációs Osztálya. Úgy tudják, Gyárfást, aki a Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) alelnöki pozícióját is betölti, kedd délután állították elő a rendőrök. Az ex-úszóelnököt kihallgatták, majd őrizetbe vették. A Gyárfás-villánál a rendőrök házkutatást is tartottak. Értesüléseink szerint Gyárfás Tamás terhére azt rója a hatóság, hogy több mint húsz évvel ezelőtt megbízást adott a magyar olajmaffia rettegett vezérének, Portik Tamásnak, hogy likvidálja legnagyobb üzleti ellenfelét, Fenyő Jánost. A napokban megírták, az Aranykéz utcai robbantás és a Prisztás-gyilkosság megrendeléséért már jogerős büntetését töltő Portikot (aki azóta már vallomást is tett) március 22-én gyanúsították meg a bűncselekménnyel. A gyanú szerint az ő közvetlen parancsára lőtte agyon Fenyőt az ügyben már elítélt szlovák bérgyilkos, Jozef Rohác. Úgy tudják, kőkemény bizonyítékok, köztük egy hangfelvétel van a rendőrség birtokában. Ezen az – Energol-vezér által készített, tizennégy éves – felvételen Portik és Gyárfás beszélgetése hallható.

 

Szlovák bérgyilkost küldtek Fenyőre

Fenyő Jánost, a Vico sajtóbirodalom urát 1998. február 11-én este fél hat után, saját Mercedesében gyilkolták meg a Margit utca 4-es szám alatt, amikor megfogta a piros lámpa. A feltorlódott kocsisorban várakozó Mitsubishiből kiugrott egy férfi, aki az Agram 2000 típusú gépfegyveréből tizenkilenc lövést adott le Fenyő Jánosra. A lövedékekből négy találta el az áldozatot, így a médiavállalkozó azonnal meghalt. A merénylet után a tettes megszabadult géppisztolyától, sapkájától, kabátjától, kesztyűjétől, beszállt társai közelben lévő autójába, és elhajtottak a helyszínről. A rendőrség tizenhárom évig nem találta a gyilkost, s fordulat a Fenyő-ügyben azután következett, hogy 2011. februárjában magyar kérésre Szlovákiában letartoztatták az Aranykéz utcai robbantással és több más bérgyilkossággal összefüggésbe hozott Jozef Rohácot, miután kiderült, az ő DNS-ét találták meg a merénylet helyszínén hagyott sapkában. Az ügy pikantériája, hogy Rohác korábban már egy gyilkossági kísérlet miatt másfél évig előzetes letartóztatásban volt Magyarországon, ám akkor valamilyen rejtélyes oknál fogva nem hasonlították össze a DNS-ét az 1998-as merénylet helyszínén rögzített anyagmaradványokkal, annak ellenére, hogy tanúvallomások is szóltak arról, hogy Rohác lehetett Fenyő János gyilkosa. A szlovák végrehajtóembert a bíróság végül tavaly májusban jogerősen is életfogytig tartó fegyházbüntetésre ítélte. Rohác  bűntársát, a vád szerint sofőrként közreműködő Ladislav Trnkát bizonyítottság hiányában felmentették, az pedig már a vádiratban sem szerepelt, hogy ki bízhatta meg a szlovák férfit a merénylettel. Lehet Gyárfás mester volt?

Forrás: https://pestisracok.hu/

Fotó: http://www.mti.hu/