A német pénzügyminisztérium megpróbálta egyesülésére bírni Németország legnagyobb és harmadik legnagyobb bankját, a Deutsche Bankot és a Commerzbankot, mert azt akarja, hogy az egyre erősebb külföldi konkurenciával küzdő német exportőrök finanszírozása érdekében létrejöjjön egy minél nagyobb és erősebb német bank. Ám a dolgozók, a részvényesek, a piacok és az Európai Központi Bank is ellene volt a dolognak, főleg azért, mert a Deutsche és a Commerzbank egyenként is csődtömegek, és semmi garancia nem volt rá, hogy egyesülve nem lennének majd azok. A fúzió meghiúsulásával viszont nem oldódtak meg a német pénzügyi rendszer bajai, és mi lesz a megroppant Deutsche Bank sorsa.

Németország mióta létezik, azóta megemészthetetlen problémahalmazt jelent Európa (és saját maga) számára: a kontinens többi államánál erősebb, de nem annyival, hogy egyeduralkodjon felettük; miközben világviszonylatban legfeljebb másodvonalbeli szereplő.

Bár az utóbbi időben inkább a németek európai uniós politikai szerepével kapcsolatban vált ismét népszerű témáváez a problémakör, gazdasági és újabban pénzügyi vonalon is okoz fejtörést a németek furcsa mérete: a német gazdaság hagyományosan az exportból él, viszont a külpiacokon a németeknek a náluk jóval nagyobb amerikai és ázsiai cégóriásokkal kell versenyezniük.

Az utóbbi időben látszólag az az elképzelés Berlinben, hogy erre a hazai vállalatok felpumpálása a válasz: év elején a vasúti iparban akartak a Siemens és az Alstom fúziójával gigacéget létrehozni a kínai konkurenciára hivatkozva, sikertelenül. A napokban pedig a két legnagyobb német kereskedelmi bank, a botrányokkal és veszteségekkel terhelt Deutsche Bank és a jóval kisebb, cserébe nem sokkal rendezettebb Commerzbank egyesüléséről folytak majd hiúsultak meg tárgyalások. Ahogy a fúzió legfőbb támogatójának számító német kormány februárban közzétett iparstratégiája fogalmazott:

A PÉNZÜGYI SZEKTORBAN IS „NAGY ÉS ERŐS SZEREPLŐKRE VAN SZÜKSÉG, AMELYEK KÉPESEK FELVENNI A VERSENYT AZ EGYESÜLT ÁLLAMOKBELI ÉS KÍNAI KONKURENCIÁVAL”.

A nagyratörő célok és a kormányzati hátszél ellenére április 25-én végül mégis bedőlt a terv, és rövid tárgyalások után kifulladt a két bank összeolvasztása. Ami annak fényében nem meglepő, hogy mennyi ellenzője volt a dolognak:

Másfelől viszont az is látszik, hogy tíz évvel a 2008–2009-es válság után az európai bankok még mindig súlyos gondokkal küzdenek, és ha a következőt túl akarják élni, akkor valamit muszáj lesz csinálni a Deutsche Bank-féle horrorsztorikkal. Valamit tehát tenni kell, de abban senki nem ért egyet, hogy mit.

Ezer bank országa

Az európai bankrendszer problémáinak szemléletes példája a Deutsche Bank. A bankot 1870-ben, Németország létrejöttének hajnalán alapították berlini poroszok, azzal a céllal, hogy megfinanszírozzák a német kereskedelem felfuttatását és az ország iparosítását. Ma nagyjából ugyanezt várná tőle a német kormány:  nyújtson biztos és erős pénzügyi hátteret a német ipari exportcégeknek, hogy azok jobban tudják viselni az egyre nehezebb világgazdasági versenyt. A másik stratégiai cél pedig az lett volna, hogy egy tőkeerősebb német bank válság idején támasza legyen a gazdaságnak, miután válságok idején a külföldi bankok hajlamosak hazamenekíteni a pénzt.

Erre ma a Deutsche Bank nem igazán képes, aminek egyik oka a méretéből fakad. Bár a Deutsche ma messze a legnagyobb német bank, és eszközértéken a 16. a világon, az igazi nagyoktól nagyon messze van.

AMI NEM AZÉRT VAN, MERT NE LENNE RENGETEG PÉNZ NÉMETORSZÁGBAN, HANEM MERT BANKBÓL IS RENGETEG VAN.

A német bankszektor három pillérből áll, és a magánkézben lévő kereskedelmi bankok csak a bankrendszer eszközállományának (azaz a vagyonának) 40 százalékát birtokolják; a nagyobbik szelet a 400, jellemzően tartományi kézben lévő takarékpénztár és 900 takarékszövetkezet között oszlik meg. Jellemző, hogy a három legnagyobb német bank együtt is kisebb eszközértékkel (azaz kvázi vagyonnal) rendelkezik, mint a három legnagyobb spanyol vagy kanadai, és nem sokkal nagyobb az olaszoknál sem.

A probléma, hogy míg a pénznek csak 40 százaléka van náluk, a kereskedelmi bankok aránya az exportipar finanszírozásában 88 százalék. Más szóval az exportipar csak a megtakarítások egy kis részéhez fér hozzá. Ezen szeretett volna változtatni a Deutsche Bank–Commerzbank-összeolvadás legfőbb szponzorának számító német szövetségi pénzügyminisztérium. Az egyesüléssel egy hozzávetőleg 2000 milliárd euró mérlegfőösszeggel, 38 millió magán- és vállalati ügyféllel és 133 ezer munkatárssal rendelkező pénzintézet jött volna létre, amely eszközérték alapján a harmadik legnagyobb európai bank lehetett volna.

Megpróbáltak nagyban játszani, nem jött be

A másik probléma, hogy a Deutsche Bank nem igazán a német megbízhatóság szobra. A Deutsche az 1990-es években megpróbált nemzetközi befektetési bankká válni, és az amerikai nagyokkal, a Goldman Sachsszal és a Morgan Stanley-vel versenyezni. Ez azonban nem jött be, és

PÉNZCSINÁLÁS HELYETT JAVARÉSZT LOPTAK, CSALTAK, HAZUDTAK, ÉS OLYAN SZINTEN FÉLREMENEDZSELTÉK MAGUKAT, HOGY MÉG AMERIKÁBAN IS PÁRJÁT RITKÍTJA BŰNLAJSTROMUK.

Amint korábban összefoglaltuk, fedezet nélküli kötvényeket adtak el, részt vettek a londoni bankközi kamatláb manipulálásában, embargós államokban segédkeztek a pénzmosásban, amiért dollármilliárdos büntetéseket kellett fizetniük. Nemrég a pénzintézet a Donald Trump körüli ügyekbe is belekerült, miután utolsó nagy bankként finanszírozta az amerikai elnök cégeit.

Ehhez jött még az, hogy nemcsak csaltak, hanem bénák is: a Deutsche Európa egyik leggyengébben tőkésített bankja, amely 2015 és 2017 között végig veszteséget termelt, és tavaly is csak egy 0,4 százalékos, azaz elhanyagolható nyereséget sikerült összehoznia (ráadásul a negyedik negyedév vaskos, 400 millió eurós mínuszt hozott). A bank részvényárfolyama 2007 óta 90 százalékot zuhant, az utóbbi években négy „stratégiai irányváltást” jelentettek be a frankfurti központban, nem sok eredménnyel.

De nem áll sokkal jobban az egyébként szintén 1870-ben, hamburgi kereskedők által alapított és a 19 századi német iparosításban szintén nagy szerepet vállaló Commerzbank sem. A bajok egy része abból származott, hogy rengeteg hitelük ragadt bent az 2008–2009-es válság utáni kereskedelmi visszaesés által bedöntött hajóiparban. De olyan bölcs lépések is okolhatók a csődért, mint amikor megvették a Dresdner Bankot, hogy aztán a bank eszközvagyonának egy jelentős részéről kiderüljön, valójában semmit nem ér. Emiatt 2009-ben állami segítséggel kellett megmenteni a bankot a csődtől, a német állam ma is 15 százalékos tulajdonos.

30 ezer munkahely

A bankok hatékonyságának egy bevett mutatója a működési költségeik aránya a működési eredményükhöz (azaz a bevételhez) viszonyítva. Ez a Commerzbank esetében 80, a Deutsche Bank esetében 93 százalék volt, szemben például a holland ING 55 százalékával vagy a nagy európai bankok 50-80 százalék közti értékeivel (minél alacsonyabb az arány, annál jövedelmezőbb a bank).

Az összeolvadást támogató menedzsment és elemzők szerint persze jelentős költségmegtakarításokkal járt volna a két bank eggyé válása, főleg a lakossági piacon. A másik fő érv, hogy a valamivel jobb helyzetű Commerzbank bevonásával a Deutsche olcsóbban és könnyebben tudott volna pénzhez jutni, a bank egyik fő baja ugyanis az, hogy az utóbbi évek botrányai és rossz eredményei miatt meggyengült, a gyengeségéből fakadó kockázatok miatt viszont csak drágábban jut finanszírozáshoz.

Azonban az érintettek többsége mindig is szkeptikus volt azt illetően, hogy két rossz bank kiadna-e egy jót. Az Európai Központi Bank (amelynek jóvá kell hagynia a bankfúziókat) elvben ugyan támogatja a piaci konszolidációt (azaz a szereplők összeolvadását), egyúttal viszont pont hogy erősebb bankokat akar, nem két gyenge helyett egy még gyengébbet. Ezért a megállapodás ára alapjáraton is egy tízmilliárd eurós tőkebevonás lett volna.

A dolgozók természetesen lázongtak, miután számítások szerint 30 ezer munkahely veszett volna el az üzlet megkötése esetén, és ennek jelentőségét növelte, hogy az igazgatótanács felét a munkavállalók képviselői teszik ki. Ettől függetlenül elemzők szerint a fuzió megakasztásával még nem érték el céljukat: a két bank pont elég rosszul teljesít ahhoz, hogy amúgy is be kelljen zárniuk egy csomó fiókot és leépítést kelljen végrehajtaniuk a jövőben.

Lehet, hogy nem lesz semmi

De a nagyrészvényesek sem rajongtak az ötletért. A Frankfurter Allgemeine Zeitung a napokban arról írt, hogy

EGYES TULAJOK, PÉLDÁUL AZ AMERIKAI BLACKROCK BEFEKTETÉSI ALAP, A KATARI EMÍR VAGY A KÍNAI HNA KONGLOMERÁTUM, „TÚL ÖSSZETETTNEK” TARTOTTÁK A TERVET.

A Deutsche ráadásul még ma is küzd a 2010-ben megvett postabank konszolidálásával, a Commerzbank pedig az említett Dresdner Bankot se tudta beépíteni saját rendszerébe, a négy külön rendszer egyesítése csak tovább fokozta volna a problémákat. A két bank részvényárfolyamai alapján a befektetők sem különösen jöttek izgalomba a tervtől.

A bankfúzió, illetve általában véve a német bankrendszer állapota politikailag sem egyszerű téma. A dél-európai adósságválság alatt a német politika végig azt harsogta, hogy nem fogják kimenteni az adófizetők pénzén a lusta görögök bankjait, most viszont mégis arról van szó, hogy Berlin a saját, gyenge bankjait próbálja terelgetni. Amiből az ellenzék persze nagyon szívesen csinál ügyet. A két bank tulajdonosi háttere pedig arra is rávilágít, hogy a Deutsche azért olyan nagyon nem is német bank, ami megkérdőjelezi, hogy mennyi értelme van államilag egyengetni útját.

Dacára annak, hogy nem lett semmi a fúzióból, a történet nem zárult le. A Commerzbanknak  vannak külföldi vevőjelöltjei is , állítólag a holland ING és az olasz UniCredit is érdeklődik. Ezt az EKB támogatná, ám kérdéses, hogy a szociáldemokrata pénzügyminiszter, a két német bank fúzióját erőltető Olaf Scholz mit gondol a dologról. (Jellemző, hogy a Commerzbank részvényárfolyama esett, a Deutsche Banké nőtt a tárgyalások összeomlása után.)

Valamit tenni kell

A fontosabb ügy, hogy mi lesz a Deutsche Bankkal, amely “még mindig túl ingatag”, és egy válság esetén “vélhetően mentőcsomagra szorulna”, vélik elemzők. Illetve ha a Deutsche Bank ingatag, hogyan fogja átvészelni a jelek szerint lassan, de biztosan közelgő következő válságot a legnagyobb német pénzintézet és a német gazdaság.

A német gazdaság alapja az ipari export, az ipari exportőrök pedig nagyrészt (tulajdonosi hátterétől függetlenül) a Deutsche Bankra és a Commerzbankra vannak utalva az exportfinanszírozás, banki szolgáltatások és kockázatmenedzsment terén. A világgazdasági kilátások romlása és a kínai konkurencia előretörése már így is megtépázta a német növekedést, a bankok gyengesége pedig tovább nehezíti a helyzetet.

De mindez nem csak német betegség. Dacára annak, hogy a fejlettebb részvény- és kötvénypiacokkal rendelkező angolszász világgal szemben Európában a vállalati finanszírozás háromnegyede bankhitelekkel történik, a lakossági adósságnak pedig 90 százalékát nyújtják a pénzintézetek, az utóbbi évek konszolidációja ellenére is gyenge és töredezett a kontinens bankrendszere.

EU-szerte több mint 6200 bank működik, amelyek a növekvő költségek és a tartósan alacsony kamatok fényében nem nagyon jutnak egyről a kettőre, miközben a pénzügyi és fintech startupok a bizniszük legjövedelmezőbb részeit veszélyeztetik. Az EU-s bankunió létrejötte még mindig messze, ami tovább nehezíti az európai pénzügyi piac konszolidációját, miközben az Európai Központi Bank olcsó hiteleiből a bankok nem produktív vállalatokat hiteleznek, hanem nagyrészt államadósságot vesznek.

Függetlenül tehát attól, hogy mennyire jó volt ötlet a Deutsche és a Commerzbank fúziója, valaminek mégis történnie kell a német bankszektorban.

Forrás: https://index.hu/

MEGOSZTÁS
Előző cikkRepülőket bírod?
Következő cikkKi is itt a patkány?