Amikor a Föld utolsó pucérnős naptárja is lehull egy mindvégig kitartó műhely faláról, na, akkor szűnik majd meg a munkásosztály. De az bizonyos, hogy a Mátrai Erőmű a cicis végvárak egyike lesz.

Földrajzilag Visontán vagyunk, a Mátrai Erőműben, Gyöngyöstől kőszénhajításnyira, politikailag pedig a Heves megyei 2. választókörzetben, Csatatér-rovatunk egyik helyszínén.

Riportunk jelmondata: több tiszteletet a proletariátusnak!

Sajtófőnökkel kísérve üzemvizitelünk, beszélgetnénk munkásokkal, akik magukban nyilván a nyálba kívánnak bennünket, láttak, elviseltek ők épp elég gyárlátogatót. Le is pattanunk néhányukról, „voltam címlapon eleget, hagyjuk inkább, jó?”, mire a javítóműhelyben hetvenes villáskulcsok, kilós kalapácsok, ökölnyi anyák, és az elmaradhatatlan, porlepte naptárlányok között rátalálunk Kaszás Lászlóra, kivel utóbb sörözős felesezésbe fúl majd a koraesténk, de ezt akkor még nem sejtjük.

Fotó: Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

Szóval íme a Mátrai Erőmű.

Az 1966 és 1973 között épült komplexum leánykori neve Gagarin Hőerőmű. Maximális respekt az ismeretlen hagyományőrzőnek, aki elérte, hogy

Gagarin Jurij szkafanderes portréja ma nem szoborparkban rozsdáll, hanem a vállalat bejáratától fürkészheti a sztratoszférát,

még a sisakján virító CCCP sem esett túlbuzgó privatizátorok áldozatául.

Fotó: Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

Kibírnak egy kis földrajz/fizika korrepetálást? Akár igen, akár nem, most pár bekezdésben fölskicceljük, hogyan lesz a földben pihenő szénvagyonból elektromos áram.

Induljunk a pliocéntól, ami ugye a földtörténet Orbán Viktor előtt 5-8 millió évvel zajlott időszaka volt.

Akkoriban a Pannon-beltenger kiédesedő, lefűződő, sekély öblei borították e tájat, növényzete főként ciprus, éger, fűz, sűrű sás és nád, melyek generációi évezredeken át dőltek a mocsárba, hogy ott megkezdjék az utókornak kedves elszenesedést. A tenger medencéjének ismétlődő süllyedései miatt ma néhány méteres lignit- és iszaprétegek váltják egymást, hatalmas, nagyjából nyolcvanszor negyven kilométeres területen.

Erre az amúgy alacsony fűtőértékű

lignitre lelt rá a magyar szocialista nagyipar az 1960-as években, a szénmező tetejébe álmodta a Gagarin Hőerőművet,

majd zömmel külszíni fejtésben, futurisztikus marógépekkel, futószalagkígyókkal, tehervagonokkal azóta is napi 20-25 ezer tonnányit nyersanyagot szállít az erőmű öt blokkjába. Ott aztán a szenet 900 fokon szárítják, porrá törik, majd elégetik. A hővel vizet hevítenek, 280 Celsius-fokos gőzt fejlesztenek, ami 160 bar nyomással turbinát hajt meg. A turbina tengelye generátorba fut, ami áramot fejleszt, az öt turbina öt generátora összesen 800 MW teljesítménnyel dübörög.

Fotó: Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.huÁramgyár ez, villanyváros. Az ország elektromosenergia-termelésének bő tíz százalékát a Gagarin adja, nála többet idehaza csak Paks tud, de atommal könnyű, próbálnák meg ott is szívlapáttal.

Csak hogy érezzük a visontai erőt: az a 280 Celsius-fokos, 160 bar nyomáson tartott gőz öt centi falvastagságú acélcsövet kíván, s ha kiszabadulna, egy köbméteres betonkockát is kilométerekre röpítene.

Felfoghatatlanok ezek az indusztriális méretek. Egyetlen áramfejlesztő generátor tömege 280 ezer kilogramm, tengelye percenként háromezret, vagyis másodpercenként ötvenet fordul. Ha beáll elé az ember, megsüketül, semminek érzi magát, valamint ellágyul,

bámulva a félszáz esztendős, busznyi méretű, gyönyörű acélmonstrumban materializálódó tudást.

És aztán ez a süket, semmi, ellágyult ember még nagyobbat csodálkozni átballag valamelyik hűtőtoronyba.

Fotó: Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

A sztrádáról is látni két böszme, éjjel-nappal fehér füstöt okádó kéményt. Na mármost, amit látunk, az nem a kémény, és ami jön belőle, nem füst. Ezek a száz méter átmérőjű, százhúsz méter magas betonpipák hűtőtornyok, belső faluk gigászi csőrendszer, melyben a turbinák végfokozatából kikerülő víz veszít hőmérsékletéből, úgy évi hat-hétmillió köbméter.

A tornyok közepén kémények laknak, semmi közük a hűtéshez, csak pont befértek ide. A blokkokból piros óriásvezetéken keresztül érkezik az elégetett lignit füstje, melyről vízsugarakkal már korábban leválasztják a pernyét,

viszont marad benne kén, ami, ha kiszabadulna, erdőirtó savas esőt csinálna,

illetve csinált is egészen 2000-ig, a visontai abszorberek felszereléséig. Ami azóta kijut, az elvileg szén-dioxid, vízgőz és némi, határérték alatti szén-monoxid, nitrogén-oxidok.

Fotó: Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

A zöldelőírások betartását látszik igazolni, hogy a torony zsaluréseiben galambok fészkelnek, madárlakótelep ez, visontai Havanna, a szürreális idillt csupán az zavarja, hogy úgy százötven méteren éhes vércse termikel a kéntelen, emelkedő füstgázáramlaton.

Fotó: Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.huFilmet lehetne forgatni ebben a szénporos kietlenben, és forgattak is, olyan alkotásokat, mint a tán méltán ismeretlen Strike Back meg az Emerald City, sőt, klipezett itt a metálos Sinsaenum, aztán a mindent vivő Házibuli Attila a gyári szájhagyomány szerint „alulöltözött csajokkal”, a Bëlga meg ideálmodta a Szerelmes vagyok című dalát.

Mi is forgatunk, pontosabban Katz videóriporter kapcsolja be a kamerát, majd az egyik piros csövet követve közösen eljutunk a szomszédos erőműblokkig.

A földszint a szénmalom és a szénszárító. Az erőművi hierarchia alsó kasztja rakkol itt, salakkaparók, külsős cég emberei, közeli falvakból, nyolc általánossal. Van köztük, aki húsz éve lapátol három műszakban és lisztnél finomabb szénporban – százötvenezer nettóért.

Tűrik a fotózást, első szóra beállnak az üvöltve hörgő gigadaráló elé, és Bielik mester olyan fölvételeket készít, melyekkel Rákosi idején fertály óra alatt összekattintott volna magának egy Kossuth-díjat (na, majd a következő pliocénban).

Fotó: Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

Egy helyiséggel és legalább két kaszttal följebb asszonyok ülnek a karácsonyra dekorált tíz négyzetméteres pihenőben, ők ellenőrzik a gépeket. Egyikük 1992 óta dolgozik itt, hivatalos titulusa turbinaalgép-felügyelő; stimm, a négyes blokk turbinája alatt vagyunk.

Fotó: Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu

A vezérlőbe, a visontai munkások legfelső kasztjához vaslépcső vezet fel. A terem a mechanikus kapcsolókkal, a kattanós, világítós kockagombokkal, a hőnyomott szövegszalaggal címkézett kijelzőkkel simán elmenne a Pirx pilóta űrhajó-enteriőrjének.

Fotó: Bielik István/24.hu
Fotó: Bielik István/24.hu