Független újságíró és médium nincs – fogalmazott Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatója, aki hangsúlyozta azt is, hogy a balliberális média előnyben volt 1989-1990-ben, de ami még nagyobb probléma volt, hogy a politikai közeg ezután sem tette megfelelő helyre a média kérdését. A 2002-es választási vereség tanította meg a konzervatív oldalnak, hogy erre hangsúlyt kell fektetni.

A politikum eszköze a média mindenhol – tette hozzá.

A Magyar Nemzetet, az Echo TV-t és Lánchíd Rádiót az ellenzéki időszakban sikerült létrehozni, ez fejlődött tovább – emlékeztetett Néző László, a Mediaworks munkatársa. 2010-ben médiaellenszélben volt a Fidesz, mégis kétharmados többséggel nyert a választáson. Szerinte az ellenzéki újságírók lenézik a választópolgárokat azzal, hogy azt gondolják, hogy a média úgy tudja befolyásolni őket, hogy számukra lényegtelenné válik, hogy mi történik a világban körülöttük.

Balról jobbra: Néző László, a Médiaworks Zrt. munkatársa, Huth Gergely, a Pesti Srácok főszerkesztője, Erdélyi Krisztián (moderátor), a Médianéző Központ elemzője, Dukász Magor, Fidesz, digitális igazgató, Boros Bánk Levente, a Médianéző Központ igazgatójaForrás: Origo

A közösségi média ereje

A közösségi média jelenléte sok mindent megváltoztatott –véli Dukász Magor. A Fidesz digitális igazgatója szerint az egyensúly vizsgálatánál az is fontos, hogy mi számít médiának.

Ma az emberek figyelméért megy a harc – emelte ki.

Az emberek azt olvassák el, amit a Facebook eléjük dob. Az emberek jobban elfogadják a híreket, ha az ismerőseik osztják meg azokat. Erre a mechanizmusra épül fel a Facebook. Van, aki tudatosabban fogyasztja a híreket, de a legtöbbekre ez nem igaz. Dukász Magor szerint a jövőben nagyobb hangsúly lesz a videótartalmakon, mivel a figyelemért zajló harcban,

megnőtt a vizuális tartalmak száma. 

Huth Gergely szerint viszont az olvasók lassan rájönnek, hogy a Facebook jó arra, hogy az ismerőseink életét kövessük, de arra nem alkalmas, hogy tartalmat keressünk rajta, mert algoritmusok szerint adja ki nekünk azt, hogy mit nézzünk.

Forrás: Origo

Arra a felvetésre, hogy a XXI. században mi számít médiumnak, Boros Bánk Levente azt mondta, hogy bármi, ami információt ad át és közvetít.

Médiaegyensúly állapota most

Egyensúlyközeli állapotban vagyunk, de még mindig nem egyenlő a pálya – folytatta Boros Bánk Levente. A sajtószabadsággal kapcsolatban emlékeztetett, hogy Medgyessy Péter korábban azt mondta, hogy

aki médiát akar, vegyen magának. 

Bárki alapíthat ma Magyarországon médiumot, és bárki lehet újságíró. Az emberek azt fogják fogyasztani, ami őket érdekli – fogalmazott. Példaként említette a baloldalhoz köthető Népszabadságot, amit meg lehetett volna vásárolni, mégsem tették.

Forrás: https://www.origo.hu

MEGOSZTÁS
Előző cikkKiszabadult a mocsok
Következő cikkBoris, angol és jó arc